Főoldal
:: Oldaltérkép :: Kapcsolat :: RSS ::

Híreink

Vészesen romlik a mauzóleum és a csillagda állapota

A XXX. Bicskei Napok rendezvényei kitűnően sikerültek. Jó volt látni a nagyfokú érdeklődést. A Mauzóleum és a Csillagvizsgáló tornya még megmaradt részeinek lassú elhordásának jeleit már kevésbé.

Asztrobiológia - könyv alapítványunk támogatásával

Asztrobiológia címmel jelentetett meg szakmai ismeretterjesztő könyvet a Magyar Csillagászati Egyesület. A hazai könyvpiacon hiánypótló könyv megjelenését alapítványunk többféle módon is támogatta.

Nagy siker a Bicskei Napokon

Emlékezetes nap volt május 13-a. Ekkor vett részt ugyanis két rendezvénnyel is Alapítványunk a XXX. Bicskei Napokon. Emlékezetes volt nem csak a Nagy Károly Alapítványt a helyszínen képviselők számára, hanem reméljük azoknak is, akik így vagy úgy, részt vettek az eseményeken.

Alapítványunk 2010-es közhasznúsági jelentése

Elkészült Alapítványunk 2010. évről szóló közhasznúsági jelentése, melyeket annak elfogadását követően, az alábbiakban teszünk közzé.

Csillagászat a 30. Bicskei Napokon

Alapítványunk már szerepelt a Bicskei Napok programsorozatban, idén erre ismét sor kerül: kirándulás a csillagvizsgálónál szakmai vezetéssel, távcsöves bemutatás. Idén ezeket kínáljuk egy egésznapos csillagászati program keretében.

Az Alapítvány újabb kutatási eredményei

Kereszturi Ákos kuratóriumi tag jóvoltából Alapítványunk újabb szakmai kutatási eredményekkel gazdagodott.

Ajánlat
Polaris Csillagvizsgáló
 
©2007- Bicskei Csillagvizsgáló | Adatvédelem | Impresszum, felhasználási feltételek
(logo)